|
Bertone bíboros államtitkár papi hivatásáról |
|
|
|
21/07/2009 (2:44)
Mikor és miként döntötte el, hogy pap akar lenni, és elfogadja az Isten hívásából fakadó szeretet-szolgálatot? Tarcisio Bertone bíboros államtitkár a Papok Éve kezdetén adott interjújában ezt a feleletet adta:
„Pontosan emlékszem: ötödikes gimnazista voltam, s a Torinói Szalézi Intézetbe, Valdoccóba jártam. Ez volt az első don Bosco által alapított intézet. Itt végeztem el a felső tagozatot, majd a gimnáziumot. Őszintén szólva korábban nem éreztem a vágyat a papságra, jóllehet példaértékű papok között éltem, akik tanáraim és nevelőim voltak. Elsődlegesen a nyelvek tanulmányozásának szenteltem magam, szerettem volna jobban megismerni a világot. Valami módon egy egészen másfajta tevékenység, a nemzetközi kapcsolatok érdekeltek. Azonban egy szalézi pap, görög tanárom felvetette: „Három napos hivatásgondozó lelkigyakorlatot tartunk. Nem jössz velünk, hogy végiggondold a jövődet?” Mintha csak tegnap mondta volna. Elfogadtam a meghívást, és ezután a három nap után úgy döntöttem, hogy – már amennyire rajtam múlik – pap leszek, és belépek a szalézi rendbe. 1949. május 24-én tudattam elhatározásomat a szüleimmel, akik szokás szerint elzarándokoltak ekkor a Segítő Szűzanya torinói szentélyébe. Kissé megdöbbentek, mivel korábban soha nem hallottak tőlem erről a tervről. Ezt mondták: „Ha az Úr ezt akarja, akkor nekünk sincs ellenvetésünk, sőt boldogok vagyunk. Azonban ne feledd: rajtad áll, hogy hűséges leszel-e, mert te hoztad ezt a döntést”. Így kezdődött meg a hivatásra való készülésem útja, a noviciátus, majd a tanulmányok – és így tovább.”
Tanúságtétele egy olyan sorozat első része, amelyben bíborosok, püspökök és papok mondják el saját papi „Vallomásaikat”.
|
|
|