Egy pap kérdezi: „Szentatya, tisztelettel kérem, világítsa meg nekünk az egyházi cölibátus mélységeit és igazi értelmét!” XVI. Benedek: „Napjaink kereszténységének egyik legnagyobb nehézsége az, hogy nem gondol Isten jövőjére: mintha elegendő lenne csupán ennek a világnak a jelenje. Csak ezt a világot akarjuk birtokolni, csak ebben a világban akarunk élni. Így bezárjuk a kapukat létezésünk valódi nagysága előtt. Ha a cölibátust úgy fogjuk fel, mint a jövő elővételezését, akkor pont ezeket a kapukat nyitjuk ki, még nagyobbá tesszük a világot, megmutatjuk a jövő valóságosságát, amelyet mi már jelenként élünk meg. (…) Bizonyos értelemben meglepő lehet ez a szüntelen kritika a cölibátus ellen egy olyan korban, amikor egyre inkább divattá válik az, hogy az emberek nem házasodnak meg. Azonban ez a meg nem házasodás teljesen, alapjaiban különbözik a cölibátustól, mivel a meg nem házasodás azon az akaraton alapul, hogy csak önmagunkért éljünk, nem akarunk elfogadni semmilyen végleges köteléket, az életet minden pillanatában teljes önrendelkezéssel akarjuk birtokolni, minden pillanatban mi akarjuk eldönteni, mit teszünk, mit veszünk el az életből. Vagyis ez egy »nem« a kötelékre, egy »nem« a véglegességre, az élet csak önmagunkért való birtoklása. Azonban a cölibátus épp ennek az ellentéte: egy végleges »igen«, annak megengedése, hogy Isten vezessen minket, életünknek Isten kezébe, az Ő »én«-jébe való adása. Vagyis ez a hűség és a bizalom tette, olyan tett, amely a házastársi hűséget is feltételezi. Ez épp az ellentettje ennek a »nem«-nek, ennek az önrendelkezésnek, amely nem akar elköteleződni, amely nem akar kötelékbe lépni. Épp ez a végleges »igen« feltételezi, erősíti meg a házastársi »igen«-t. A házasság ugyanis a férfi és a nő létének a biblikus, természetes formája, a hatalmas keresztény kultúra, és számos más nagy kultúra alapja. Ha ez eltűnik, kultúránk gyökere pusztul el. Épp ezért a cölibátus a maga jövendő világra mondott »igen«-jével megerősíti a házastársi »igen«-t. Így akarunk előre haladni, és jelenvalóvá tenni a hitnek ezt a botrányát, amely Isten létezésére utal. Tudjuk, hogy emellett a nagy botrány mellett, amelyet a világ nem akar látni, vannak másodlagos botrányok is, amelyek elégtelenségeinkből, bűneinkből fakadnak, és elfedik az igazi és nagy botrányt, s ezt mondatják: »Hát ezek az emberek nem élnek valóban Isten alapján!«. Azonban rengeteg hűség is van! A cölibátus – és ezt épp a kritikák mutatják – a hitnek, Isten világban való jelenlétének a nagy jele. Kérjük az Urat, hogy segítsen szabaddá válni a másodlagos botrányoktól, és jelenvalóvá tenni a hitnek, a hűségnek, életünk erejének a nagy botrányát, amely Istenben és Jézus Krisztusban nyeri el alapját!”

Egy pap kérdezi: „Szentatya, tisztelettel kérem, világítsa meg nekünk az egyházi cölibátus mélységeit és igazi értelmét!” XVI. Benedek: „Napjaink kereszténységének egyik...leggi tutto