Kiállítás Rómában Kolumbusz Lovagjairól
A római Capitoliumi Múzeumban kiállítás nyílt annak emlékére, hogy Kolumbusz Lovagjai 90 éve kezdték meg munkájukat az Örök Városban.
Az első világháború idején a lovagok katonai barakkokat állítottak fel Európa-szerte, hogy az amerikai katonák szolgálatára legyenek, és segítség a háború által megnyomorított és elszegényedett európaiakat.
Ezek egyike Rómában volt,a Hotel Minervában. A háború után XV. Benedek arra kérte a lovagokat, hogy maradjanak továbbra is Rómában. A lovagok ifjúsági központokat hoztak létre a városban, ezek közül több napjainkban is működik. Ezek közé tartozik az a sporttelep, ahol napjainkban a római kispapok fociversenyére, a Klerikus Kupára sor kerül.
„Számunkra csodálatos dolog itt lenni. Örülnék, ha mindenki megnézné a kiállítást, különösen az amerikai és kanadai turisták, hogy lássák, ezalatt a majd’ egy évszázad alatt Kolumbusz Lovagjai miként mutatták fel hazájuk szellemének a legjavát, megőrizve a hitet, a vallásosságot, hidakat építve a határok, a gazdasági nehézségek, még a háborúk fölött is, hogy így emberi kapcsolatokat alakítsanak ki.
Carl Anderson, a lovagok vezetője elmondta: „Az, hogy én lehetek a Kolumbusz Lovagjainak első italo-amerikai legfőbb lovagja, természetesen büszkeségre ad okot, és önkéntelenül is nagyszüleimre gondolok, akik Észak-Itáliából, Torino közeléből származtak. Alig pár évvel azelőtt költöztek Amerikába, hogy Kolumbusz Lovagjai a ’20-as években, de már az I. világháború előtt is megkezdték munkájukat Olaszországban. Nagy nap ez számomra!”
A római Capitoliumi Múzeumban kiállítás nyílt annak emlékére, hogy Kolumbusz Lovagjai 90 éve kezdték meg munkájukat az Örök Városban.
Az első világháború idején a lovagok katonai...
leggi tutto