Web TV Player for your site:
Loading the player ...
Felszentelték az új jeruzsálemi segédpüspököt
Hosszú és meleg taps köszönti az új püspököt…
William Hanna Shomalit a Szentatya március 31-én nevezte ki jeruzsálemi segédpüspökké. Felszentelésére május 27-én került sor a betlehemi Szent Katalin bazilikában. Főszentelője Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriárka volt. Nagy örömmel és mélységes érzésekkel fogadták az új püspököt, aki eddig mindenki számára „abuna William” volt… A megbecsülés jele volt az a nagy tömeg is, amely részt vett a szertartáson: 16 püspök, több mint 100 pap és legalább 1600 hívő zarándokolt el Betlehembe… Jelen voltak a többi keresztény egyházak képviselői, valamint a polgári méltóságok, polgármesterek, konzulok is. A Telelumiere és a Telepace közreműködésének hála számtalan ember tudta világszerte nyomon követni a Franciscan Media Center által közvetített liturgiát.
Shomali püspök 60 éves, Jordániában volt plébános, majd a jeruzsálemi szeminárium rektora és a Latin Patriarchátus általános helynöke lett. Ő a történelem harmadik palesztin püspöke, aki jelmondatául a következőt választott: „Esdjetek békét Jeruzsálemnek!” Feladata az lesz, hogy támogassa Twal pátriárkát a jeruzsálemi egyházmegye kormányzásában, amely három országra terjed ki: Izraelre, Jordániára és Ciprusra, valamint a Palesztin Fennhatóság területeire.
A liturgia ünnepi pillanatai: a mindenszentek litániája, a szentelési ima, a gyűrű, a mitra és a pásztorbot átadása mély megrendülést váltott ki mindenkiből.
Twal pátriárka homíliájában hangsúlyozta a püspökség értékét: „ez nem egy felsőbb társadalmi osztály, amellyel előjogok járnának együtt” – mondta. Ez szolgálat, hatalmas felelősség, ahol gyakran találkozni megnemértéssel, visszautasítással és a legkülönfélébb üldöztetésekkel. A püspök felelőssége, hogy hirdesse az Evangéliumot, és őrködjék a rá bízott nyáj fölött.
„Kedves Sayyedna William – folytatta a pátriárka –, patriarchátusunkban megtalálható a szűk kapu, amelyről az Evangélium szól, a Via Dolorosa, akárcsak az elkülönítést szolgáló falak. Ennek az édes hazának a szolgálatában állsz majd, ahonnan a keresztény lakosok többsége sajnos már idegen földre távozott, nehéz szívvel hátrahagyva megváltásunk legszentebb helyeit…”
Meghatottságról tanúskodtak az új püspök köszönő szavai: „Magasztalja lelkem az Urat – mondta –, Mária énekének szavai visszhangoznak ma lelkemben… ezen a kivételes napon, ennek a kivételes közösségnek a körében. Az Úr csodálatos dolgokat tett, minden gyöngeségem ellenére. Csak citera vagyok egy hatalmas zenész kezeiben…”
Megindultság és hála tükröződött azokban a szavakban is, amelyeket mikrofonunk előtt mondott el az új püspök a szertartás végén:
"... hálás vagyok az Úrnak, a Szentatyának, a Pátriárkának, mindazoknak, aki jelen voltak itt ma… számítok az együttműködésetekre a jövőben… köszönöm!”
Hosszú és meleg taps köszönti az új püspököt…
William Hanna Shomalit a Szentatya március 31-én nevezte ki jeruzsálemi segédpüspökké. Felszentelésére május 27-én került sor a...leggi tutto





